Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíjprogram 2024-2027

Hatalmas öröm, boldogság és ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés ért az elmúlt napokban. Egy nagy álmom vált valóra, azáltal, hogy bekerültem a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíj Programjába.  

Mióta kiírásra került ez a lehetőség, minden évben beadtam a szakmai programom, frissítettem a művészeti portfólióm, és aztán reménykedtem, hogy talán én is bekerülök azon száz szerencsés művész közé, akik ösztöndíjas lesz. Idén is tízszeres volt a túljelentkezés, így biztos nem volt könnyű dolguk a döntéshozóknak.  

Többen kérdezték már, hogy mit fogok csinálni az ösztöndíj program alatt. Elsősorban továbbra is azt, amit szeretek: ALKOTNI. Természetesen ennél azért egy kicsivel többet. Készítettem egy három éves szakmai munkatervet, amely mentén fogok haladni. A munkának lesz egy kutatási része, melyet persze megfelelő módon dokumentálni is fogok. Oktatóanyag összeállítása és persze alkotás. Mely nagyon izgalmas lesz. Sok-sok kisérleti munka és a növényi alapanyagok összedolgozása egyéb alapanyagokkal. Ezekhez a munkákhoz más neves alkotókkal fogok összedolgozni.
Továbbra is lesz lehetőség tanulni tőlem, különböző tematikájú workshopokat fogok szervezni.

Nagyon szeretném, hogy a hazai fonhatóalapanyagokat népszerüsíteni, az embereket tudatosabbá tenni ezen a téren is.

Azt gondolom, hogy nagyon izgalmas három évem lesz és már nagyon várom, hogy ősztől induljon hivatalosan is a program, amiről persze itt is hírt fogok adni. 

#alkotnijó
#hollőikézműves #mmaösztöndíjprogram
#természetbőlfonva #fenntarthatókézművesség #fenntarthatóság #kézműves 

Kevesebb jelenjen meg