Levendulakoszorú fonása

Minden nyár elején már izgatottan várom, hogy virágba boruljanak a levendulabokraim. Szeretem a levendula illatát, színét, és szörpben még az ízét is.
Sokféleképpen tudjuk használni, tartósítani. Talán leggyakrabban csak szárítjuk, és kis zsákokba helyezve tároljuk őket. Azonban csokorba kötve, koszorún, illatbuzogányként, baba szoknyájaként is nagyon szépen mutat.

Most egy olyan koszorút hoztam nektek, melyhez elég egy nagyobb csokor frissen szedett levendula, madzag, olló és csipke. Fontos, hogy a levendula friss legyen, sajnos még így is törhet. 

Levendula koszorú fonása

Első lépésként két levendulát összefogunk. Arra keresztben ráhelyezünk másik két szál levendulát és azzal körbetekerjük, majd közvetlenül a levendula feje felett lehajtjuk a szárakat. A képeken jól látszik, hogyan kell állnia a száraknak.

Mindig ezzel a technikával haladunk tovább. Megkötni nem kell, csak a végén, hiszen az újabb szálak mindig leszorítják a felsőket. Ha valamelyik levendula eltörik a hajlítgatás közben, javaslom, hogy azt cseréljük ki, és pótoljuk.

Amikor elfogyott a levendulánk, vagy már úgy érezzük, hogy elég nagy lesz a díszünk, elkötjük a végét, és kört formálunk a fonatból és összekötjük a végével. A hosszabb levendula szárakat szépen formára vágjuk. A végén még csipkével, szalaggal vagy egyébbel lehet díszíteni. Javasolt fektetve szárítani, aztán mehet a falra. A koszorút fonhatod vegyesen is. A levendula nagyon szépen mutat a búzával együtt.

Levendula koszorú fonása
Levendula koszorú fonása

Örömteli levendulás alkotást kívánok mindenkinek!