Minden nyár elején már izgatottan várom, hogy virágba boruljanak a levendulabokraim. Szeretem a levendula illatát, színét, és szörpben még az ízét is.
Sokféleképpen tudjuk használni, tartósítani. Talán leggyakrabban csak szárítjuk, és kis zsákokba helyezve tároljuk őket. Azonban csokorba kötve, koszorún, illatbuzogányként, baba szoknyájaként is nagyon szépen mutat.
Most egy olyan koszorút hoztam nektek, melyhez elég egy nagyobb csokor frissen szedett levendula, madzag, olló és csipke. Fontos, hogy a levendula friss legyen, sajnos még így is törhet.
Első lépésként két levendulát összefogunk. Arra keresztben ráhelyezünk másik két szál levendulát és azzal körbetekerjük, majd közvetlenül a levendula feje felett lehajtjuk a szárakat. A képeken jól látszik, hogyan kell állnia a száraknak.
Amikor elfogyott a levendulánk, vagy már úgy érezzük, hogy elég nagy lesz a díszünk, elkötjük a végét, és kört formálunk a fonatból és összekötjük a végével. A hosszabb levendula szárakat szépen formára vágjuk. A végén még csipkével, szalaggal vagy egyébbel lehet díszíteni. Javasolt fektetve szárítani, aztán mehet a falra. A koszorút fonhatod vegyesen is. A levendula nagyon szépen mutat a búzával együtt.
Örömteli levendulás alkotást kívánok mindenkinek!
Kiss Tünde
tárgyalkotó népi iparművész
© folkandvintage.hu | Minden jog fenntartva.